Az utórengések akár évekig is tarthatnak
A tudós szerint azonban az ennél nagyobb léptékű összefüggések a földrengések kipattanása között
nem bizonyított, valószínűleg nem kapcsolódnak egymáshoz.
Attól pedig semmiképp sem kell tartani, hogy a környező országokban történt mozgások nálunk is indukálnának földrengéseket, hangsúlyozza.
A törökországi és romániai rengéseket természetesen követhetik továbbiak. A szeizmológus rávilágít; a tapasztalat azt mutatja, hogy az utórengések magnitúdója és gyakorisága exponenciálisan csökken, extrém esetben az utórengések egy 7,8-as földrengés után hónapokig, akár évekig is tarthatnak, hiszen a hirtelen elmozdult kőzetlemez igyekszik stabil állapotba kerülni. Ezen kívül azonban egyéb földmozgás nem jelezhető előre, mondja.
Czecze Barbara azt is kiemeli, hogy „kizárólag a mostani események alapján nem várható Magyarországon károkat okozó földrengés, de ettől függetlenül önállóan bármikor előfordulhatnak”.
Mire számítson Erdély?
Az egyébként, hogy egy földrengés milyen károkat okoz, az több tényezőtől is függ, magyarázza a Mandinernek a szeizmológus. Ezeket között a tényezők között szerepel a földrengés során felszabadult energia mennyisége (ezt jelzi a magnitúdó mint mutatószám), másrészt a fészekmélységen túl minél távolabb vagyunk a földrengéstől, vagyis minél nagyobb az epicentrális távolság, természetesen annál kisebb károkra lehet számítani.
Sajnos az Erdélyben élő magyarokat már komolyabban érinthetik a földrengések,
mivel alapvetően Románia szeizmicitása jelentősebb, mint hazánké. „Ahol a múltban már egyszer bekövetkezett egy nagyobb földrengés, ott a jövőben is számítani lehet rá”, összegez Czecze Barbara.
Nincs gond a világban
A szakember azonban megnyugtat minket: nincs olyan globális folyamat, ami miatt aggódnunk kellene, akkor sem, ha a törökországi, a balkáni és az új-zélandi rengések időben nagyon közel álltak egymáshoz. Mint mondja, a világ szilárd burkát kőzetlemezek alkotják, melyek folyamatos mozgásban vannak, amit mm/év, vagy cm/év sebességgel lehet mérni. Amikor ez a mozgás megakad, a feszültség felhalmozódik, és előbb-utóbb földrengések formájában felszabadul.